Megtartotta éves rendes küldöttgyűlését a Társulat. Az ülés egyik napirendi pontja volt a legutóbbi (2008 novemberi) küldöttgyűlés óta eltelt időszak beszámolja. Az alábbiakban olvasható a beszámoló szövege.
Küldöttgyűlés határozatainak végrehajtása, alapszabály-módosítás
A Cégbíróságon bejegyeztettük az Alapszabály-módosítást.
Az Önkormányzat Jegyzője részére eljuttattuk együttműködési megállapodás-javaslatunkat.
Pótszervezés lezárása
Megszerveztük a 2009 január 30-ig terjedő időszakra azt, hogy aki akart, még válthatott egy összegű fizetésről LTP fizetésre.
Adatbázisok pontosítása
Az OTP-vel egyeztetve pontosítottuk az adatbázisokat. Kollégáink egyenként átnézték az elektronikus és papír alapon levő szerződéseket és adategyeztetést végeztek.
Az elektronikus nyilvántartásban maximum 1 hét távlatában szerepelnek a beérkezett befizetések, ügyfélkódra.
LTP szerződések listájának véglegesítése
A kedvezményezettet nem jelölő ügyfelekkel felvettük a kapcsolatot (kb. 100 ilyen eset). Az OTP-től folyamatosan kaptunk jelentéseket, azokról az ügyfelekről, akiknek hiánypótlás után megnyílt a számlájuk. Sajnos voltak olyanok is, akik nem kerültek be a társulati monitoring jelentésbe, így számlájuk zárolásáról kaptak értesítést. Felvettük a kapcsolatot az OTP-vel és intézkedtünk.
Csoportos beszedési megbízások elindítása
Januártól elindult a csoportos beszedések rendszere. Februárban megkíséreltül lehívni az decemberi díjat a normál beszedés mellett. Március-áprilisban már normál üzemmódnak tekinthetően folyt az inkasszó.
LTP átutalások elindítása
A beérkezett befizetésekből az LTP-t megillető részt kiszámoltuk és átutaltuk. Minden hónap utolsó munkanapján utalunk. Azok számára, akinek valamiért az OTP nem nyitotta meg a számlát, megpróbáltuk átutalni és amint értesítést kapunk a számla megnyitásáról, azonnal utalunk.
Újabb csekkek legyártása és kiküldése
Márciusban megrendeltük az újabb rend csekket (6 hónapra, 2009 szeptemberig) és tájékoztató levél mellékeltében kiküldtük. A csekkgyártás, postázás költsége kb. 1,5 millió Ft volt. Azoknak ment levél, akik a nyilvántartás szerint nem banki vagy beszedési megbízással fizetnek. Sajnos a rendszer nem vette figyelembe azokat, akik már előre több hónapot befizettek, de a jövőben ez meg lesz oldva. Mindenkinek, aki igényelte, igazolást adtunk a befizetett összegről.
Befizetések alakulása
Sajnos, a korábbi 96%-os befizetési hajlandóság romlást mutatott, kb. 87% lett április végére. Ennek megfelelően elkezdtük a fizetési felszólítások postázását.
Átmeneti pénzeszközökkel való gazdálkodás
Az Intéző Bizottságtól kapott meghatalmazás alapján értékpapír számlát nyitottunk, amelyen nap végén a folyószámlán levő összegből tőkegarantált pénzpiaci jegyet vásárolunk. Az átmeneti pénzeszközök ilyen módon történő kezelésével havonta 70-90 ezer Ft kamatjellegű bevételt tudunk elérni.
A hosszabb távon megmaradó pénzeszközöket ezen kívül rövid lejáratú bankbetétben helyeztük el. Jelenleg 55 millió Ft bankbetét van az OTP banknál, 8.7%-os kamatozással (ez havonta több, mint 300.000 Ft kamatbevételt jelent).
KEOP pályázattal kapcsolatos aktuális fejlemények
2008 december 29-én a Társulás beadta a pályázatot az NFÜ-höz. Ezt követően 2009 február 3-án az NFÜ kiadta a befogadó nyilatkozatot és elkezdődött a pályázat tartalmi értékelése. A JASPERS szakértői csoport helyszíni ellenőrzést tartott, majd tisztázó kérdések is elhangzottak. Mindezekre a Társulás megadta a megfelelő válaszokat, most várjuk a Bíráló Bizottság és az NFÜ döntését. A többi magyarországi nagyprojektet tekintve reálisnak tűnik az, hogy a kormánydöntés 2009 június közepéig megszülessen és kiküldjék Brüsszelbe, majd ezt követően Brüsszel is döntsön 2009 év végéig.
A projekt előkészítés keretében lezárult a Társulás által kiírt tender a projekt menedzsmentre. Folyamatban van a kiviteli tervek készítésére kiírt tender. Előkészítés alatt van az ú.n. „0. ütem” kivitelezésére a közbeszerzés kiírása, amely várhatóan 2009 július végéig történhet meg.
Tájékoztatási tevékenység
Rendszeresen kommunikáltunk a helyi sajtóban (Érdi Újság, Érdi Lap, Érdi TV). A telefonos ügyfélszolgálaton beérkező kérdésekre reagálva azokat a témákat igyekeztünk kibontani, amelyek a leggyakrabban előfordultak kérdésként.
Kérem tájékoztatóm elfogadását!
2009. május 9.
Szabó Béla
elnök